Napi mese a szomszédból.

Igen tudom tudom, le vagyunk maradva, de bevallom kicsit meguntam itt a mindennapos írogatást, de ezentúl igyekszem bepótolni mindent és időben jelentkezni, mert voltak akik már hiányolták az irományokat.

Szóval megpróbálok visszaemlékezni a múlt hét péntekre. Elég hirtelen ötlet volt, hogy meglátogassuk kedves szirmai szomszédomat, aki 6 hetes intership szerű valami keretében tanít általános iskolákat Magyarországról különböző prezentációk segítségével. Szóval ő már kint van egy ideje, ezért a szülei meglátogatták, anyáék meg küldtek nekünk körülbelül 3 tonna kolbászt, meg végre egy tavaszi kabátot. Azt hiszem lassan szükségem lesz rá, amilyen jó az idő mostanában. Ezért hát át kellett mennünk a cuccomért, amíg még Peti ott van, meg a várost is illett volna már megtekinteni.

Mit is mondjak sokkal jobb volt látni Triesztet élő állapotában, mint hajnali 4-kor mikor egy lélek sem volt az utcán és 3 órát csöveltünk az állomáson a koperi buszra várva. Most olyan délután 1 óra körül érkeztünk meg, volt 2 óránk Petiig, úgyhogy elindultunk a tengerparton, hogy megnézzük a kikötőt meg ilyeneket. Hasonló volt, csak nagyobb, mint Koper, de volt egy nagyon hosszú móló padokkal, aminek örülnék, ha itt is lenne, mert tök jó lenne tavasszal/nyáron kiüldögélni oda, de beérem én ezzel a kicsivel is itt. :) Szóval végigsétáltuk a partot, külön portfóliót készítettem a madarakról, met viccesek, majd elugrottunk a boltba vásárolni egy kis reggeli/ebédszerűséget, amit jó magyarokhoz méltón meghamikáztunk a Piazza Unitá d'Italián, ahol viszont úgy fújt a burja, hogy majd elvitte az olívabogyónkat. El is telt az idő, találkozunk Petivel a vasútállomáson, és nekiindultunk a kicsit komolyabb városnézésnek. Megnéztük a katedrálist, a fontosabb látnivalókat, gyönyörű volt minden, bár nem egy megszokott olasz város szerintem, de nekem nagyon tetszett. Képeket már feltöltöttem elég rég a facebookra, úgyhogy ott lehet nézelődni, ha valaki nem látta volna még. Örültem, hogy úgy jártuk be a város fontosabb részeit, hogy valaki tudta épp hol van és még pár információt is tudott mondani a dolgokról. Miután szinte mindent bejártunk beültünk egy cappuccinóra és folytattuk a nézelődést. Az utolsó busz este 7-kor indult vissza Koperbe, úgyhogy gyorsan búcsút is mondtunk és elindultunk haza. Itthon péntek lévén buli volt terítéken, nekiálltunk az alapozásnak, de a dolog mégsem alakult a legjobban. Jó hangulatban csak elindultunk a Bellavitába, hiszen utolsó régi lakótársunknak ez volt az utolsó estéje, de a Bellavita sajna szinte üres volt, úgyhogy 10 perc után angolosan távoztunk és le is feküdtünk aludni, mert az egész napos városnézés azért elég rendesen kifárasztott.

Bettike lusta írni, így hát én ragadtam a kezembe a klaviapennát, hogy pötyögjek valami izgit. A szerdai napunk a hétfőihez hasonlóan indult. A nem jól lét és a nyárinak megfelelő vihar miatt inkább visszafeküdtünk aludni. Mire felkeltünk már az utolsó régi Erasmusos is elhagyta a házat, így elfoglalhattuk végre a szobánkat, amit ismételten egy nagytakarítás előzött meg, de teljesen megérte. A kissé üres falakat is feldobtuk egy diy plakáttal amit magazinokból sikerült kreálunk. Fantasztikusan elszórakoztunk vele hajnalig, majd elmentünk aludni. Képeket alább láthattok majd. Másnap délután sikerült felkelni, olyan jól esett az új ágyban aludni. Összeszedtük magunkat és áttekertünk Izolába kisebb kitérővel Koper "hegyét" megnézve, Gyönyörű a hely, igazi mediterrán falucska. Megnéztük a tengerpartról a naplementét, majd keringtünk erre-arra a településen diákkedvezményes vendéglőért kutatva, de nem sikerült megtalálni. Ránk sötétedett mire visszaindultunk Koperbe, törtem az utat a kivilágítatlan bicikliúton az országút mellett, ahol se világítás se korlát se semmi csak tenger és sötét és olyan szembeszél, mintha végig hegymenetbe mentünk volna. Nem baj, hazaértünk, megnéztünk egy filmet majd álomba szenderültünk, hogy másnap új élmények következzenek.

Csodálatos ébredésünk után elkerekeztünk slovensko órára, ahol összesen voltunk vagy tízen. Eléggé lecsökkent a létszám. A török és olasz srácok vagy unják a banánt vagy túl hárdkór a buli, nem tudom, de elég rég nem láttam őket.

Mivel Velencében drága volt a pizza és a kávé, ezért ezen a héten megszorításokkal élünk. Ez azt jelenti, hogy óra után újra a csodás koli menzát választottuk. A kaja még mindig egész íztelen, viszont a bőséges salátával együtt eléggé jól lehet vele lakni. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy maximális salátafüggő lettem. Nem tudom, hogy fogom kibírni, hogy otthon az éttermekben a menük mellé nem jár alapból a lehetőség egy bazi nagy sali összedobására. Hazafelé beugrottunk a Lidlbe, hogy feltankoljunk az estére, itthon pedig folytattuk a nagy takarítást, amit azóta sem sikerült befejeznünk, de azért már alakul. A nagy munkálatokat meg kellett szakítanunk, mert délután ötkor workshop volt a suliban. Bővebben szlovén népdalokat kellett énekelnünk, és játszani különböző kezdetleges hangszereken. Háááááát....Volt már jobb. :D Nem vagyok semmi ellen, de itt most nem éreztem túl jól és felszabadultan magam. Kipróbáltunk egy hangszert, az úgy nevezett nunalcja (vagy valami ilyesmi. A nuna tuti, megjegyeztem, mert megint punci. :D) Ennek mivoltáról és használatáról mellékelek majd képet. Viccesen szól, mint a józsinzbázsin elején az az izé, biztos van akinek mond ez valamit. Szóval azért is említettem ezt meg, mert a workshop előtt takarítottuk Petrával a nappalit, és találtunk valami fura izét. Egyikőnk sem tudta mi a jóisten lehet az, ezért azzal a lendülettel ki is dobtuk a kukába. Na nehéz lesz kitalálni, de sikerült kihajítanunk a szlovénok nemzeti traditional hangszerét. Nem sírtunk ám a röhögéstől. No de miután végigszenvedtük azt a két órát, hazagurultunk, folytattuk a takarítást egy kicsit, de elég hamar eluntuk, így inkább megbontottuk borainkat és megbeszéltük az élet nagy dolgait. Mivel utolsó régi lakótársunk Michal (a lengyel fura L) másnap reggel indult haza, elugrottunk vele a BellaVitába. Nem kellett volna. Üres volt az egész hely, de nagyon durván. Tíz perc után haza is jöttünk, még épp időben, mert elkezdett villámlani meg dörögni. Februárban. Csak néztem, hogy WTF. Nyáron láttam utoljára ilyet.

Itthon még elmentünk fürdeni, beszélgettünk még egy kicsit, könnyes búcsút vettünk lengyel barátunktól és elmentünk aludni. :)

A hétfő reggel nem indult túl jól számunkra, mindketten szörnyen éreztük magunkat, úgyhogy kihagytuk a szlovén órát. Mint utólag kiderült elégsokan voltak úgy mint mi, mert összesen öten tették tiszteletüket.  Mindenki kiütötte magát a tegnapi Velence után vagy simán csak lusta volt. :D

Szóval itthon maradtunk kicsit pihenni, jobban is lettünk, bár azért nem volt tökéletes, és még most sem az. Miután összeszedtük magunkat a srácok elmentek a kínaiba ebédelni egyet, mi meg nekiálltunk Petrával a takarításnak, mert a lakásban olyan állapotok uralkodtak, hogy anyáink elájultak volna, ha meglátják miben élnek gyermekeik. :D

Több izgalmas dolgot nem is tudok mesélni a tegnapról, mert egészen éjfélig takarítottunk és csak a téli kertet, a fürdőszobát és úgy ahogy a konyhát tudtuk újjávarázsolni. Azok a részek úgy néznek ki, mintha nem is ehhez a házhoz tartoznának. Ahhoz képest, hogy a konyha akkora, hogy három ember már nem fér el benne kényelmesen, olyan dzsuva volt ott és annyi cucc kb. még a 60-as évekből, vagy nem is tudom, hogy csak azt takarítottuk 3-4 órán keresztül és nem sikerült befejezni sem. Ha végre sikerül mindent kitakarítani és beköltözni a szobánkba, akkor tolok fel képeket arról, hogy hol is élünk és hol kell majd meghúznotok magatokat, ha jöttök meglátogatni. :P :D 

Ezután le is feküdtünk szunnyadni, hátha kevésbé beteges reggelre ébredünk. 

Ha vasárnap, akkor Velence! :)

Reggel igen korán ébredtünk, hiszen 8 körül jöttek értünk kocsival a többiek a village-ből és még el kellett búcsúznunk Lenától és Adamtól is, akik éppen akkor indultak haza Lengyelországba, illetve Litvániába. 

Pontosan 8-kor már a sarkon lévő boltnál vártuk őket, természetesen hiába, hiszen legalább fél óráig tartott mire ideértek. Nem is értem miért voltunk olyan naivak, hogy azt hittük, körülbelül 20 ember időben ott lesz, ahol. No mindegy végül csak elindultunk, mi az osztrák Julia kis Puntóját töltöttük fel teljesen. Még Kasa, a lengyel lány jött saját autójával, egy Subaruval,  a török srácok pedig két autót béreltek Erasmus kedvezménnyel, úgyhogy szerintem nem jártak túl rosszul. Tök jó volt látni, ahogy szépen egymás mögött haladtunk az autópályán, mint egy konvoj. 

Körülbelül két és fél óra alatt megérkeztünk Velencébe, ahol letettük a kocsikat, kicsit vitáztunk, hogy most akkor menjünk-e 7 euróért hajóval a city centerbe vagy képesek vagyunk-e legyalogolni fél órát. Már itt felfedezni véltem a különbségeket a nemzetek közt. A finneknek, törököknek blabla meg sem kottyant, hogy kidobjanak majd 3000 Ft-ot az ablakon egy 10 perces hajókázásért, mert hogy Velence olyan kicsi, hogy sehova sem tart tovább a séta egy óránál. De legalább a csehek és lengyelek velünk voltak, úgyhogy a séta és az 1 eurós vonatszerűség mellett döntöttünk. A város felett közlekedő vonat a Piazzale Roma-n tett le minket, ahol egyből előjöttek az emlékek más fél évvel ezelőttről, mikor Jesolóból jöttünk meglátogatni a várost. A különbség annyi, hogy akkor csak ketten voltunk és volt vagy 6543 °C. :D

Szóval nyakunkba vettük a várost, mindenhol kattogtattuk a fényképezőgépeket, ledobtuk a kabátot, mert túl jó idő volt, ahhoz képest mint ahogy képzeltük. Végülis ez Italy, itt kötelessége az időjárásnak, hogy 0-24 meleg legyen. :) Egy kis tekergés után egyből mindenki megéhezett-és itt jön a második nagy különbség a nemzetek között-a csapat rávetette magát az első étteremre, amit meglátott és egyből leültek rendelni egy pizzát, ami 7 eurónál kezdődött. Ami elsőre nem is olyan vészes, csak a probléma az volt, hogy az alap margharita volt ennyi, innentől kezdve pedig 10 euró. Nekünk kicsit vészes lett volna kidobni majd 3000 Ft-ot egy hülye pizzáért, de nem is kapunk havi 600 eurót, mint a finnek (akik rászorulnak ám...), hogy elverjük kajára. Inkább utazom belőle, minthogy megegyem. Aztán végül csak rendeltünk egy 7 eurós pizzát, ami után egész nap lelkiismeret furdalásom volt, és közel sem teli hassal nekivágtunk a második felvonásnak. A város még mindig gyönyörű és hangulatos, bár most az élvezeti értékéből elég sokat levett a hihetetlen nagy tömeg, ami a karnevál miatt hömpölygött a szűk utcácskákban. Egy idő után már agyonvertem volna mindenkit egy csilli-villi maszkkal, amit meg amúgy is az év mindennapján, mindenhol lehet kapni a városban. Ezt leszámítva jó dolog ez a fesztivál, utánaolvasok majd részletesebben, hogy mi is a main point. De nagyon tetszettek a jelmezek, ahogy kosztümös emberek titokzatosan elvonultak mellettünk kicsit sem beleolvadva a nagy népbe. 

Szinte lejártuk a lábunkat, mire újra megtaláltuk a nagy csapatot, és beültünk újra egy random kávézóba, szerintem a legdrágábba megint. Na mindegy, nem túl olcsó capuccinónk/kávénk/teánk/sörünk elszürcsölgetése után megint egy kis vita kerekedett abból, hogy is jussunk vissza a parkolóban pihenő járgányokig, de megint mi győztünk, úgyhogy visszasétáltunk. Ekkorra már épp sötétedett és gyönyörű volt az ég a tenger és Murano/Burano szigete felett. Kattingattunk is jó párat itt is. Akit érdekel, lesse meg a képeket a fácsén, kiegészítettem a Koperes albumot velük. Nyolc óra körül vissza is értünk a kocsikhoz és elindultunk haza. Muszáj pár sort szentelnem a hihetetlen utazásunknak. A drága GPS kicsit megzavarta utunk, a jó Istennek sem találtuk a megfelelő utat Szlovénia felé, úgyhogy Velencét elhagyva valahol Milánó felé kötöttünk ki, utána csak meglett amit kerestünk, de átérve a szlovén határon, megint nem sikerült a jó utat választanunk. Össze-vissza kavarogtunk, mert nem mehettünk autópályán, tekintve, hogy nem volt matricánk. Szlovéniában is az a rendszer dívik, mint itthon, hogy meghatározott intervallumra kell vásárolnod vinnyettát (de szép szó :D), nem úgy, mint pl. Olasz- vagy Horvátországban, hogy útszakaszokra fizetsz. Nos tehát valahogy újra Olaszországba kerültünk, még hozzá Triesztbe, ami már biztató volt, hiszen kb. 11-12 kilométer Kopertől. Bolyongtunk kicsit a külvárosban és a GPS-re hallgatva a következő lehetőségnél éles kanyart téve visszafordultunk. Lehet nem kellett volna, mert kis idő után feltűnt mögöttünk egy villogó rendőrautó. Tündéri mosollyal fogadtunk a 3 biztost, és elmeséltük nekik, nem találjuk a megfelelő utat Koperbe, ugyan meséljék már el merre van. Jó arc volt az egyik, segített nekünk, de azért a biztonság kedvéért elkérte a személyinket/útlevelünket. Utána meg jót röhögtek, hogy öten, négyféle igazolványt adtunk nekik (portugál, osztrák, cseh, magyar) és hogy Ádám az egyetlen férfi ember köztünk. Végül a férfiember engedélyt kért az rendőrasszonytól, hogy elengedjenek és mehettünk is Isten hírével. Innentől kezdve végignevetgéltük az utat, mert ez már a tegnapi nap után több volt, mint vicces. Engem pl. még életemben nem igazoltatott rendőr, de örülök, hogy ilyen körülmények között történt meg. :D (ja most jut eszembe, hogy mégis. O.Z.O.R.A.-n, de az is vicces volt :D) Nagy nehezen hazaértünk a tervezett 10 óra helyett 11 körül, itthon már fogalmam sincs mit csináltunk, talán bedobtunk egy könnyű vacsit, és mélységesen mély álomba szenderültünk.

Az út tanulsága: soha többet nem utazunk egyszerre 19 emberrel, mert képtelenség együtt maradni, és idegölő, hogy mindig meg kell állni bevárni a többit. Bájdövéj a város még mindig gyönyörű és tavasszal vissza akarok menni.

Ízelítő a képekből:

El sem hiszem, hogy adódott egy nap, mikor addig aludhattunk, amíg akartunk. Így adódott, hogy fél 1 körül küzdöttük fel magunkat az ágyból és mentünk egy utolsó búcsú ebédre a lakótársainkkal, ami után a török srác azonnal a vonatállomás felé vette az irányt. Megint az Atrijba mentünk és nem tudtam kihagyni a best pizzát ever. :) Külön öröm volt az eső, ami megboldogította az utunkat az étterembe és a szakadó változata visszafelé még inkább. 

Szomorú volt, hogy elment Yağız, tök fura, hogy hogy meg tudsz kedvelni embereket kevesebb, mint 2 hét alatt. Mi lesz itt félév után...Úgy fogok bőgni, mint egy idióta.  

Kaja után elúsztunk bringával az itteni plázába szétnézni, hogy ne otthon üljünk egész délután, mivel más értelmes programot nem nagyon lehetett csinálni az időjárás miatt. Utána kitakarítottam a konyhát, mert egyszerűen hihetetlen, hogy heten, mint a gonoszok, milyen mennyiségű koszos edényt vagyunk képesek termelni egy fél nap alatt. A délután és este további része a semmivel telt, megnéztük onlány a Dal/Szar című fantasztikus műsort. Hát remélem valami kevésbé ciki nyeri és nem kell itt fognunk a fejünk a többi nép előtt, hogy mi képviseli kicsiny hazánkat. Rossz volt nézni az egyik lengyel srácunkat és litván lányunkat, amint szomorkásan pakolásszák a cuccukat. :/ 

Ezután egész korán lefeküdtünk, mert másnap korán kelés, és a velencei karnevál a főtéma. :)

Randompikcsör námbör tú, mert szép :)

Végre újra jön a hétvége, ez éltetett mikor felkeltem reggel a buli után. Végre találtunk egy rövidebb utat a suliig, így azt a 15 percet kb. lerövidítettük olyan 8-10 percre. Nem is értem eddig miért mentünk körbe a városon. Ebben is van egy keményebb hegymenet (mármint számomra kemény, Pásztor Pálma kislábujjal felteker :P :D), de közel sem olyan, mint amin eddig mentünk. Alig pihegek a végére. :D A mai óra főtémája a múlt idő volt. Eléggé sietünk szerintem, mert még jelenben sem tudok beszélni, nem hogy múltban, de legalább tanultam egy portugál szót. Szlovénul a pila azt jelenti ittam, portugálul a punci ellenkezőjét. Szóval minden nemzetiség talál a szlovén nyelvben olyan szót, ami a saját nyelvén valami vicceset jelent. Például az otrok szlovénul gyereket, csehül meg rabszolgát jelent. Számukra elég vicces, ha a könyvben az áll, hogy XY családnak van két gyereke/rabszolgája. :D A kígyó szlovénul kača, kiejtve kacsa. Úgyhogy vannak ilyen kis csemegék. :)

Óra után megint a koli menzáját választottuk kaja gyanánt, hál' Istennek most nem volt olyan szörnyű, mint a múltkor. Sőt még ízlett is. Meg a saláta mindent feldob. Életemben nem ettem még ennyi zöldséget szerintem, mint amennyit mostanában. 

Ebéd után elugrottunk a Hoferbe, ami az Aldi itteni megfelelője, megvettük a legfontosabb dolgokat, azaz bort estére meg WC papírt. :D A mai nap kiegészültünk még egy ideiglenes lakóval, egy litván lánnyal, aki majd innen utazik haza szombaton. Az este megint a készülődésről szólt, az olaszok apartmanjában volt preparty a student village-ben, onnan mentünk át a Sky Klubba, ami még mindig nem a szívem csücske a zene miatt, de most sokkal de sokkal jobb muzsika volt, mint a múltkor és még go-go táncoslány és félmeztelen nőnemű "DJ" sem volt. :D De a melegítős szlovén pasik maradtak. Kegyetlen népség. :D Olyan jól éreztük magunkat, hogy zárásig maradtunk  (hardcore-ul hangzik, de nem az, mert a hely konkrétan fél 4-kor bezárt. WTF? :D) Kedvenc török lakótársunk még rávett minket, hogy menjünk el vissza egy laza after partyra a village-be. Meggyőzött, de sok értelme nem volt, mert ott már mindenki kidőlt, úgyhogy végül olyan hajnal 5 körül hazaértünk, a srácok toltak egy életmentő buli utáni zabálást és bedőltünk aludni. 

Örülök, hogy most jobb volt a buli, a társaság is összeszokottabb már, kár, hogy a fele elmegy,mert előző félévben volt itt, másik része meg a kurzus után elköltözik Ljubljanába és ott folytatja az erasmust. Páran azért itt maradunk, de ilyen rövid idő alatt is hozzánő az emberhez a másik, úgyhogy rossz lesz, ha elmennek. Holnap indul haza bajszos törökünk, Yağız holnapután meg az egyik lengyel srác. Elviszi a gyönyörű autóját. :( Szóval lesz itt szomorúság. 

De jó hír, hogy vasárnap indulás Velencébe! Meglátogatjuk a karnevált! :) 

Kicsit le vagyok maradva az irkálással, de igyekszem pótolni mindent. Szóval lássuk milyen izgi dolgok történtek csütörtökön. Leginkább semmi túl izgalmas. Nehéz elhinni, tudom, de megint 3 óra szlovénnal indítottuk a napot, ami tök gyorsan eltelt, és szerintem az egyik legvidámabb óra volt. Főleg mikor Mojca -a tanár néni- felírt egy szót a táblára és figyelmeztetett ezt ne nagyon emlegessük idősebb nőknek, mert elég sértő. Megkérdeztem: Does it mean witch?  Hát ő mindezt úgy értette: Does it mean bitch? A többit el tudjátok képzelni. :D 

A mai napon a kitajska restavracijat választottuk ebédünk állomásként. Ez nem a legolcsóbb éttermek egyike még ezzel a diák kedvezményes cuccal sem, de kevesebb, mint 4 euróért toltunk tavaszi tekercset, főételt és fagyit is. Nem kis mennyiségekben. Illetve ne a tipikus gyors éttermes kínaira gondoljatok, finomabb volt sokkal és bringával körülbelül fél perc az út hazáig. :D 

Az este készülődéssel telt, mert a student village-be kellett mennünk egy újabb basement partyra. Nem sok kedvem volt, de aztán kicsit bemelegítettünk itthon és az egész tök jól alakult. Az elején körülbelül nyolcan indítottuk az estét, aztán szép lassan beszivárogtak az emberek és az apartman megint tele lett. Jól kis buli volt, de hajnal 3 körül már itthon voltunk, mert másnap megint menni kellett suliba. 

Nézzük mi történt a keddi buli másnapján. Szerintem a reggelről nem kell sokat mesélnem, mindenki ment már buli után suliba ide-oda. Nem volt túl jó, de miután bringáztunk már nem éreztük magunkat olyan fáradtnak. Felfrissített vagy valami ilyesmi. A mai szlovén órák egész gyorsan elteltek, csomót viccelődtünk, jó hangulatú volt az egész, bár  azért rendesen küzdünk a nyelvvel. Néhány helyen olyan logikátlan az egész...vagy lehet nem az, csak szimplán nehéz és meg kell értenünk. De kíváncsi vagyok, hogy ilyen eredménnyel fogjuk zárni a kurzust a szóbeli és írásbeli vizsgán. Alig várom. :D 

Az ebédet újra a Pizza Atrijban ejtettük meg, ahol megint annyi kaját adtak, hogy a fél pizzámat hazahoztam és eltettem vacsira. Miután hazagurultunk, én személy szerint aludtam egy órát, hogy visszaszerezzem emberi mivoltom. A pihi után eldöntöttünk elugrunk bringával Izolába (/ra nem tudom, hogy kell mondani. :D), de útközben meggondoltuk magunkat, mivel a faluba közvetlenül a tenger mellett vezetett egy bicikliút, ami abszolút nem volt kivilágítva, és nem volt mindegyikünknek lámpája. Inkább visszatekertünk a városba, ahol tenni akartunk egy nagy kört, amit körülbelül 20 perc alatt abszolváltunk, most realizáltuk csak milyen kicsi is ez a Koper. Megpihentünk a lassan törzshelynek is mondható Café Calypsoban, ittunk egy sörikét, illetve mi csajok, isteni vroča čokolada-t. Itthon lazára vettük a dolgot éjfél körül már mindannyian aludtunk. :)

Nagyon sok izgalmas dologgal nem tudom indítani a napi történeteket, ami a reggeleket illeti, hiszen mindig ugyanaz van. Szörnyű nehéz ébredés, kóma a konyhában, tekerés a dombra, álmos szlovén nyelvórák. A mai napon elég megfogyatkozott létszámmal vettünk részt a tanfolyamon, gondolom kemény party volt előző este, mert török és olasz srácaink kidőltek. :D

Óra után meglátogattuk a gimnazista diákok koliját, ahol a menzán 1.37 euróért kajálhattunk. Hát mit is mondjak... Megéri az a plusz 1 euró egy normális étteremben kínált ebédért. Nem volt valami finom, de olyan jól laktunk vele, hogy én meg sem bírtam enni az egészet. Ezután felfedeztük a Kopert kicsit jobban, mint az elmúlt hét bármely napján. Sétáltunk a tengerpart azon részén, ahova eddig lusták voltunk elmenni. Hangulatos kis promenád, mindenki ott futkározik, sétáltatja a kutyáját, vannak padok. Bár most nem volt annyira zsírkirály, mert elég hideg szél fújt a tenger felől. A kb. másfél órás felfedező túra után hazatekertünk, ahol agonizálva nekiálltam a képek szerkesztésének és fácséra töltésének, ami eltartott körülbelül egész délután, de megérte, mert sokkal jobban szeretem visszanézni őket így, mint nyers állapotukban. 

Mivel kedd van, ezért ma este van a Bellavitában az erasmusos diákok számára Paradicsomnak számító buli, ahol minden pia 2 euróba kerül. A hely eléggé kicsi, a zene sem túl jó, de azt hiszem erről már írtam. A legnagyobb előnye, hogy kb. 5 perc sétára van a házunktól és minden buli alkalmával tele van ismerősökkel. A paré előtt úgy volt idejönnek néhányan iszogatni, de végül mindenféle bonyodalom miatt úgy alakult, hogy mégsem. Nagy nehezen olyan fél 11 tájt rávettük magunkat, hogy elinduljunk, aztán mire odaértünk már nem is volt olyan rossz. A zene most sem volt világklasszis, de a sok új ismerős dobott a hangulaton, illetve a vége felé már nem is játszott a déjé olyan szörnyű számokat. Fél háromra haza is értünk, majd bedőltünk aludni, mert másnap megint a megszokott történet volt terítéken.