Végre újra jön a hétvége, ez éltetett mikor felkeltem reggel a buli után. Végre találtunk egy rövidebb utat a suliig, így azt a 15 percet kb. lerövidítettük olyan 8-10 percre. Nem is értem eddig miért mentünk körbe a városon. Ebben is van egy keményebb hegymenet (mármint számomra kemény, Pásztor Pálma kislábujjal felteker :P :D), de közel sem olyan, mint amin eddig mentünk. Alig pihegek a végére. :D A mai óra főtémája a múlt idő volt. Eléggé sietünk szerintem, mert még jelenben sem tudok beszélni, nem hogy múltban, de legalább tanultam egy portugál szót. Szlovénul a pila azt jelenti ittam, portugálul a punci ellenkezőjét. Szóval minden nemzetiség talál a szlovén nyelvben olyan szót, ami a saját nyelvén valami vicceset jelent. Például az otrok szlovénul gyereket, csehül meg rabszolgát jelent. Számukra elég vicces, ha a könyvben az áll, hogy XY családnak van két gyereke/rabszolgája. :D A kígyó szlovénul kača, kiejtve kacsa. Úgyhogy vannak ilyen kis csemegék. :)
Óra után megint a koli menzáját választottuk kaja gyanánt, hál' Istennek most nem volt olyan szörnyű, mint a múltkor. Sőt még ízlett is. Meg a saláta mindent feldob. Életemben nem ettem még ennyi zöldséget szerintem, mint amennyit mostanában.
Ebéd után elugrottunk a Hoferbe, ami az Aldi itteni megfelelője, megvettük a legfontosabb dolgokat, azaz bort estére meg WC papírt. :D A mai nap kiegészültünk még egy ideiglenes lakóval, egy litván lánnyal, aki majd innen utazik haza szombaton. Az este megint a készülődésről szólt, az olaszok apartmanjában volt preparty a student village-ben, onnan mentünk át a Sky Klubba, ami még mindig nem a szívem csücske a zene miatt, de most sokkal de sokkal jobb muzsika volt, mint a múltkor és még go-go táncoslány és félmeztelen nőnemű "DJ" sem volt. :D De a melegítős szlovén pasik maradtak. Kegyetlen népség. :D Olyan jól éreztük magunkat, hogy zárásig maradtunk (hardcore-ul hangzik, de nem az, mert a hely konkrétan fél 4-kor bezárt. WTF? :D) Kedvenc török lakótársunk még rávett minket, hogy menjünk el vissza egy laza after partyra a village-be. Meggyőzött, de sok értelme nem volt, mert ott már mindenki kidőlt, úgyhogy végül olyan hajnal 5 körül hazaértünk, a srácok toltak egy életmentő buli utáni zabálást és bedőltünk aludni.
Örülök, hogy most jobb volt a buli, a társaság is összeszokottabb már, kár, hogy a fele elmegy,mert előző félévben volt itt, másik része meg a kurzus után elköltözik Ljubljanába és ott folytatja az erasmust. Páran azért itt maradunk, de ilyen rövid idő alatt is hozzánő az emberhez a másik, úgyhogy rossz lesz, ha elmennek. Holnap indul haza bajszos törökünk, Yağız holnapután meg az egyik lengyel srác. Elviszi a gyönyörű autóját. :( Szóval lesz itt szomorúság.
De jó hír, hogy vasárnap indulás Velencébe! Meglátogatjuk a karnevált! :)