Ha vasárnap, akkor Velence! :)
Reggel igen korán ébredtünk, hiszen 8 körül jöttek értünk kocsival a többiek a village-ből és még el kellett búcsúznunk Lenától és Adamtól is, akik éppen akkor indultak haza Lengyelországba, illetve Litvániába.
Pontosan 8-kor már a sarkon lévő boltnál vártuk őket, természetesen hiába, hiszen legalább fél óráig tartott mire ideértek. Nem is értem miért voltunk olyan naivak, hogy azt hittük, körülbelül 20 ember időben ott lesz, ahol. No mindegy végül csak elindultunk, mi az osztrák Julia kis Puntóját töltöttük fel teljesen. Még Kasa, a lengyel lány jött saját autójával, egy Subaruval, a török srácok pedig két autót béreltek Erasmus kedvezménnyel, úgyhogy szerintem nem jártak túl rosszul. Tök jó volt látni, ahogy szépen egymás mögött haladtunk az autópályán, mint egy konvoj.
Körülbelül két és fél óra alatt megérkeztünk Velencébe, ahol letettük a kocsikat, kicsit vitáztunk, hogy most akkor menjünk-e 7 euróért hajóval a city centerbe vagy képesek vagyunk-e legyalogolni fél órát. Már itt felfedezni véltem a különbségeket a nemzetek közt. A finneknek, törököknek blabla meg sem kottyant, hogy kidobjanak majd 3000 Ft-ot az ablakon egy 10 perces hajókázásért, mert hogy Velence olyan kicsi, hogy sehova sem tart tovább a séta egy óránál. De legalább a csehek és lengyelek velünk voltak, úgyhogy a séta és az 1 eurós vonatszerűség mellett döntöttünk. A város felett közlekedő vonat a Piazzale Roma-n tett le minket, ahol egyből előjöttek az emlékek más fél évvel ezelőttről, mikor Jesolóból jöttünk meglátogatni a várost. A különbség annyi, hogy akkor csak ketten voltunk és volt vagy 6543 °C. :D
Szóval nyakunkba vettük a várost, mindenhol kattogtattuk a fényképezőgépeket, ledobtuk a kabátot, mert túl jó idő volt, ahhoz képest mint ahogy képzeltük. Végülis ez Italy, itt kötelessége az időjárásnak, hogy 0-24 meleg legyen. :) Egy kis tekergés után egyből mindenki megéhezett-és itt jön a második nagy különbség a nemzetek között-a csapat rávetette magát az első étteremre, amit meglátott és egyből leültek rendelni egy pizzát, ami 7 eurónál kezdődött. Ami elsőre nem is olyan vészes, csak a probléma az volt, hogy az alap margharita volt ennyi, innentől kezdve pedig 10 euró. Nekünk kicsit vészes lett volna kidobni majd 3000 Ft-ot egy hülye pizzáért, de nem is kapunk havi 600 eurót, mint a finnek (akik rászorulnak ám...), hogy elverjük kajára. Inkább utazom belőle, minthogy megegyem. Aztán végül csak rendeltünk egy 7 eurós pizzát, ami után egész nap lelkiismeret furdalásom volt, és közel sem teli hassal nekivágtunk a második felvonásnak. A város még mindig gyönyörű és hangulatos, bár most az élvezeti értékéből elég sokat levett a hihetetlen nagy tömeg, ami a karnevál miatt hömpölygött a szűk utcácskákban. Egy idő után már agyonvertem volna mindenkit egy csilli-villi maszkkal, amit meg amúgy is az év mindennapján, mindenhol lehet kapni a városban. Ezt leszámítva jó dolog ez a fesztivál, utánaolvasok majd részletesebben, hogy mi is a main point. De nagyon tetszettek a jelmezek, ahogy kosztümös emberek titokzatosan elvonultak mellettünk kicsit sem beleolvadva a nagy népbe.
Szinte lejártuk a lábunkat, mire újra megtaláltuk a nagy csapatot, és beültünk újra egy random kávézóba, szerintem a legdrágábba megint. Na mindegy, nem túl olcsó capuccinónk/kávénk/teánk/sörünk elszürcsölgetése után megint egy kis vita kerekedett abból, hogy is jussunk vissza a parkolóban pihenő járgányokig, de megint mi győztünk, úgyhogy visszasétáltunk. Ekkorra már épp sötétedett és gyönyörű volt az ég a tenger és Murano/Burano szigete felett. Kattingattunk is jó párat itt is. Akit érdekel, lesse meg a képeket a fácsén, kiegészítettem a Koperes albumot velük. Nyolc óra körül vissza is értünk a kocsikhoz és elindultunk haza. Muszáj pár sort szentelnem a hihetetlen utazásunknak. A drága GPS kicsit megzavarta utunk, a jó Istennek sem találtuk a megfelelő utat Szlovénia felé, úgyhogy Velencét elhagyva valahol Milánó felé kötöttünk ki, utána csak meglett amit kerestünk, de átérve a szlovén határon, megint nem sikerült a jó utat választanunk. Össze-vissza kavarogtunk, mert nem mehettünk autópályán, tekintve, hogy nem volt matricánk. Szlovéniában is az a rendszer dívik, mint itthon, hogy meghatározott intervallumra kell vásárolnod vinnyettát (de szép szó :D), nem úgy, mint pl. Olasz- vagy Horvátországban, hogy útszakaszokra fizetsz. Nos tehát valahogy újra Olaszországba kerültünk, még hozzá Triesztbe, ami már biztató volt, hiszen kb. 11-12 kilométer Kopertől. Bolyongtunk kicsit a külvárosban és a GPS-re hallgatva a következő lehetőségnél éles kanyart téve visszafordultunk. Lehet nem kellett volna, mert kis idő után feltűnt mögöttünk egy villogó rendőrautó. Tündéri mosollyal fogadtunk a 3 biztost, és elmeséltük nekik, nem találjuk a megfelelő utat Koperbe, ugyan meséljék már el merre van. Jó arc volt az egyik, segített nekünk, de azért a biztonság kedvéért elkérte a személyinket/útlevelünket. Utána meg jót röhögtek, hogy öten, négyféle igazolványt adtunk nekik (portugál, osztrák, cseh, magyar) és hogy Ádám az egyetlen férfi ember köztünk. Végül a férfiember engedélyt kért az rendőrasszonytól, hogy elengedjenek és mehettünk is Isten hírével. Innentől kezdve végignevetgéltük az utat, mert ez már a tegnapi nap után több volt, mint vicces. Engem pl. még életemben nem igazoltatott rendőr, de örülök, hogy ilyen körülmények között történt meg. :D (ja most jut eszembe, hogy mégis. O.Z.O.R.A.-n, de az is vicces volt :D) Nagy nehezen hazaértünk a tervezett 10 óra helyett 11 körül, itthon már fogalmam sincs mit csináltunk, talán bedobtunk egy könnyű vacsit, és mélységesen mély álomba szenderültünk.
Az út tanulsága: soha többet nem utazunk egyszerre 19 emberrel, mert képtelenség együtt maradni, és idegölő, hogy mindig meg kell állni bevárni a többit. Bájdövéj a város még mindig gyönyörű és tavasszal vissza akarok menni.
Ízelítő a képekből:
