Igen tudom tudom, le vagyunk maradva, de bevallom kicsit meguntam itt a mindennapos írogatást, de ezentúl igyekszem bepótolni mindent és időben jelentkezni, mert voltak akik már hiányolták az irományokat.
Szóval megpróbálok visszaemlékezni a múlt hét péntekre. Elég hirtelen ötlet volt, hogy meglátogassuk kedves szirmai szomszédomat, aki 6 hetes intership szerű valami keretében tanít általános iskolákat Magyarországról különböző prezentációk segítségével. Szóval ő már kint van egy ideje, ezért a szülei meglátogatták, anyáék meg küldtek nekünk körülbelül 3 tonna kolbászt, meg végre egy tavaszi kabátot. Azt hiszem lassan szükségem lesz rá, amilyen jó az idő mostanában. Ezért hát át kellett mennünk a cuccomért, amíg még Peti ott van, meg a várost is illett volna már megtekinteni.
Mit is mondjak sokkal jobb volt látni Triesztet élő állapotában, mint hajnali 4-kor mikor egy lélek sem volt az utcán és 3 órát csöveltünk az állomáson a koperi buszra várva. Most olyan délután 1 óra körül érkeztünk meg, volt 2 óránk Petiig, úgyhogy elindultunk a tengerparton, hogy megnézzük a kikötőt meg ilyeneket. Hasonló volt, csak nagyobb, mint Koper, de volt egy nagyon hosszú móló padokkal, aminek örülnék, ha itt is lenne, mert tök jó lenne tavasszal/nyáron kiüldögélni oda, de beérem én ezzel a kicsivel is itt. :) Szóval végigsétáltuk a partot, külön portfóliót készítettem a madarakról, met viccesek, majd elugrottunk a boltba vásárolni egy kis reggeli/ebédszerűséget, amit jó magyarokhoz méltón meghamikáztunk a Piazza Unitá d'Italián, ahol viszont úgy fújt a burja, hogy majd elvitte az olívabogyónkat. El is telt az idő, találkozunk Petivel a vasútállomáson, és nekiindultunk a kicsit komolyabb városnézésnek. Megnéztük a katedrálist, a fontosabb látnivalókat, gyönyörű volt minden, bár nem egy megszokott olasz város szerintem, de nekem nagyon tetszett. Képeket már feltöltöttem elég rég a facebookra, úgyhogy ott lehet nézelődni, ha valaki nem látta volna még. Örültem, hogy úgy jártuk be a város fontosabb részeit, hogy valaki tudta épp hol van és még pár információt is tudott mondani a dolgokról. Miután szinte mindent bejártunk beültünk egy cappuccinóra és folytattuk a nézelődést. Az utolsó busz este 7-kor indult vissza Koperbe, úgyhogy gyorsan búcsút is mondtunk és elindultunk haza. Itthon péntek lévén buli volt terítéken, nekiálltunk az alapozásnak, de a dolog mégsem alakult a legjobban. Jó hangulatban csak elindultunk a Bellavitába, hiszen utolsó régi lakótársunknak ez volt az utolsó estéje, de a Bellavita sajna szinte üres volt, úgyhogy 10 perc után angolosan távoztunk és le is feküdtünk aludni, mert az egész napos városnézés azért elég rendesen kifárasztott.