Csodálatos ébredésünk után elkerekeztünk slovensko órára, ahol összesen voltunk vagy tízen. Eléggé lecsökkent a létszám. A török és olasz srácok vagy unják a banánt vagy túl hárdkór a buli, nem tudom, de elég rég nem láttam őket.
Mivel Velencében drága volt a pizza és a kávé, ezért ezen a héten megszorításokkal élünk. Ez azt jelenti, hogy óra után újra a csodás koli menzát választottuk. A kaja még mindig egész íztelen, viszont a bőséges salátával együtt eléggé jól lehet vele lakni. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy maximális salátafüggő lettem. Nem tudom, hogy fogom kibírni, hogy otthon az éttermekben a menük mellé nem jár alapból a lehetőség egy bazi nagy sali összedobására. Hazafelé beugrottunk a Lidlbe, hogy feltankoljunk az estére, itthon pedig folytattuk a nagy takarítást, amit azóta sem sikerült befejeznünk, de azért már alakul. A nagy munkálatokat meg kellett szakítanunk, mert délután ötkor workshop volt a suliban. Bővebben szlovén népdalokat kellett énekelnünk, és játszani különböző kezdetleges hangszereken. Háááááát....Volt már jobb. :D Nem vagyok semmi ellen, de itt most nem éreztem túl jól és felszabadultan magam. Kipróbáltunk egy hangszert, az úgy nevezett nunalcja (vagy valami ilyesmi. A nuna tuti, megjegyeztem, mert megint punci. :D) Ennek mivoltáról és használatáról mellékelek majd képet. Viccesen szól, mint a józsinzbázsin elején az az izé, biztos van akinek mond ez valamit. Szóval azért is említettem ezt meg, mert a workshop előtt takarítottuk Petrával a nappalit, és találtunk valami fura izét. Egyikőnk sem tudta mi a jóisten lehet az, ezért azzal a lendülettel ki is dobtuk a kukába. Na nehéz lesz kitalálni, de sikerült kihajítanunk a szlovénok nemzeti traditional hangszerét. Nem sírtunk ám a röhögéstől. No de miután végigszenvedtük azt a két órát, hazagurultunk, folytattuk a takarítást egy kicsit, de elég hamar eluntuk, így inkább megbontottuk borainkat és megbeszéltük az élet nagy dolgait. Mivel utolsó régi lakótársunk Michal (a lengyel fura L) másnap reggel indult haza, elugrottunk vele a BellaVitába. Nem kellett volna. Üres volt az egész hely, de nagyon durván. Tíz perc után haza is jöttünk, még épp időben, mert elkezdett villámlani meg dörögni. Februárban. Csak néztem, hogy WTF. Nyáron láttam utoljára ilyet.
Itthon még elmentünk fürdeni, beszélgettünk még egy kicsit, könnyes búcsút vettünk lengyel barátunktól és elmentünk aludni. :)
