A hétfő reggel nem indult túl jól számunkra, mindketten szörnyen éreztük magunkat, úgyhogy kihagytuk a szlovén órát. Mint utólag kiderült elégsokan voltak úgy mint mi, mert összesen öten tették tiszteletüket. Mindenki kiütötte magát a tegnapi Velence után vagy simán csak lusta volt. :D
Szóval itthon maradtunk kicsit pihenni, jobban is lettünk, bár azért nem volt tökéletes, és még most sem az. Miután összeszedtük magunkat a srácok elmentek a kínaiba ebédelni egyet, mi meg nekiálltunk Petrával a takarításnak, mert a lakásban olyan állapotok uralkodtak, hogy anyáink elájultak volna, ha meglátják miben élnek gyermekeik. :D
Több izgalmas dolgot nem is tudok mesélni a tegnapról, mert egészen éjfélig takarítottunk és csak a téli kertet, a fürdőszobát és úgy ahogy a konyhát tudtuk újjávarázsolni. Azok a részek úgy néznek ki, mintha nem is ehhez a házhoz tartoznának. Ahhoz képest, hogy a konyha akkora, hogy három ember már nem fér el benne kényelmesen, olyan dzsuva volt ott és annyi cucc kb. még a 60-as évekből, vagy nem is tudom, hogy csak azt takarítottuk 3-4 órán keresztül és nem sikerült befejezni sem. Ha végre sikerül mindent kitakarítani és beköltözni a szobánkba, akkor tolok fel képeket arról, hogy hol is élünk és hol kell majd meghúznotok magatokat, ha jöttök meglátogatni. :P :D
Ezután le is feküdtünk szunnyadni, hátha kevésbé beteges reggelre ébredünk.